DIY! - Dekoráljunk!

"Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet."

/Csukás István/

Én szeretem az orgonát. Az illatát, a tökéletes kis fürtöket, amik beborítják a bokrokat, a hangulatot, a rettenetes bájos méheket, ahogy körülzümmögik. Na jó, a méheket hagyjuk... De az orgona jöhet. Be a lakásba. Vázában, kosárban, vagy akár egy edényalátéten-üvegcsén. ;)

Alátét.

Az edényalátét egy egyszerű fakeretes csempeként működött, és ordított egy kis díszítésért. Itt kerültek elő jó barátaim, az akrilfestékek, és a lakkspray. Ehhez készítettem egy hozzá illő üveget is, ami eredeti funkciója szerint tésztatartó üveg volt, de most nem tudom mi lesz.. Tartsak egy orgonás üvegben spagettit?

Egyben :)

Közelebbről

Elárulok egy titkot :) Örök pesszimista "nemleszezígyjó" Férj rákapott az ötletelésre! ;) Még régebben volt egy vitánk, ahol kifejtette a véleményét az ízlésemről. Idézem: "Neked tetszenek az igazán szép dolgok is, de az is, ha egy trabantlámpa virít a falon." Idézet vége. Kérdés: Mi a gáz a trabantlámpával???!!!

Oké, itt jegyezném meg, hogy Férj elég sarkallatos fogalmazásáról híres, eszembe sem jutott autófényszórókat applikálni a falainkra. Bár most, hogy belegondolok... ;)

Na, visszakanyarodva az ötleteléshez: Életem Párja bezsebelte a Díjnyertes Ötlet Gazdája címet: mivel elég nagy a kamránk, és a fürdővel szomszédos a fala, kitalálta, hogy fordítsuk át a boilert, és a mosógépet, így kapunk egy kamra-mosókonyha funkciójú helyiséget, és a fürdőt sem csúfítja a vízmelegítő hordó. Naná, hogy elsírtam magam örömömben :) És ez még nem elég! 

- Hogy illeszkedjen a spáájz hangulatához egy boiler? 

- Fessük ki!

- De mit fessünk rá?

Én itt elkezdtem a vízmelegítő oldaláról lógó kolbászokról fantáziálni, de be kell ismernem, ez nem a legstílusosabb lépés lett volna. 

Ekkor az Okos Manus kitalálta, hogy fessek befőttesüvegekkel teli polcokat a hordónkra. Annyira röhögtem az ötleten, hogy megcsinálom! Ígérem, amint a project fizikálisan is elkezdődik, képekkel dokumentálom, és fel is teszem az összeset! :)

És egy kis ízelítő a pillanatnyilag legjobban foglalkoztató dologból: Édesanyám húga kiselejtezett egy hűtőt, és mi lecsaptunk rá (Köszönöm Katikaaa :) )! Azért ekkora az öröm, mert;

Ad egy: egyelőre nem kell hűtőt vennünk.

Ad kettő: egy régi hűtőn nincs garancia.

Ad három: ha Isten ments elromlik, nincs bolt, ahová visszavigyük.

Ad négy: kihúztuk Férj méregfogát a "jajdecikilenne visszavinni egy 'olyan' hűtőt" témában.

Ergo: Lehet táblafestékes hűtőnk!!!

Forrás

Persze mint minden ötletünkkel, ezzel is van egy kis baki: a táblafestékkel nem lehet fémre festeni. De! Van megoldás! A festékboltban mondták a termék nevét, csak elfelejtettem... (Szégyellem is magam-talán a jegyzetfüzetet nem kéne itthon hagynom) Nemsokára megyünk vissza a szuper, táblafestékként működő (vízalapú zománc-)festékért, és akkor már a nevét is tudni fogom :)

Szépen sorban; A Konyha

Azt hiszem, a függőséget okozó kis DIY projectjeimmel párhuzamosan nem ártana pár szót/posztot áldozni a fő témára, a lakásfelújítása is :)
A Konyha jó nagy fejtörést, álmatlan éjszakákat, és sok stresszt okozott nekünk. Ahogy egy régebbi bejegyzésben írtam; vályogfalat nem tanácsos lambériázni. Ezt is tapasztalatból tanultuk meg. Fogtam a páájszert, 'szt nekiálltam lebontani a lambériát a konyhából. Itt következett a meglepetés:

Surprise... :/ :)

Bár a képen ez nem látszik tökéletesen, a fal szinte tocsogott a víztől... A lambéria tökéletesen elzárt minden szellőzési lehetőséget. A konyha a ház udvar felőli utolsó pontja. Kívülről gyönyörű, betonkemény, cementes vakolat fedte. Férj leverte, és alapig (mit alapig?! nincs is alapunk...) leásott egy jó nagy gödröt, ezzel is elősegítve a szellőzést-száradást. E tájban tartottunk a nyár legszárazabb időszakánál, aminek nagyon örültünk. Hehe, ezután jött a rengeteg eső... Járhattunk mi esőűző táncot, könyöröghettünk, de csak nem hagyta abba, ezzel jól megnyújtva a száradás idejét. Azért szép lassan látszott az eredmény: a sötét, nedves falak szépen világosodtak. Elhívtunk egy kőművest, aki sok tanáccsal látott el bennünket. Létezik egy Vaporex nevezetű vakolatadalék, itt ajánlanám a "vályogosok" figyelmébe: a vakolóanyagot felhabosítja, és ezzel egy olyan felületet képezhetünk, ami jól szellőzik, és gátolja a penészedést-vizesedést. Tehát bevásároltunk a vakoláshoz, és el is kezdődött a munka. Első lépésként a frissen felfedezett mókus-, vagy ürge-, vagy elefántlyukat be kellett tömíteni (még diót is találtunk benne...), aztán az egész falfelületet újranádazni, hogy tapadjon a vakolat. Ezek után következett az érdemi rész: a göcsörtös falak szép lassacskán újra egyenessé váltak Férj jóvoltából.
Mikor teljesen megszáradt a friss vakolat, rátaláltunk egy akciós csempére. Illetve többre, de természetesen ez sem ment olyan gördülékenyen, mint szerettem volna. A Praktiker webshopjában találtunk egy konyhacsempét elég baráti áron, el is bumliztunk érte. A boltban persze beintettek; ez a termék nem tudják, miért került fel a honlapra, mert amúgy nincs is... De tudnak helyette ajánlani egyet, ami szinte ugyanolyan, csak ezeröccázzal drágább... Hehe, megköszöntem, és nem vettük meg. Viszont a gombot persze beszereztem a kabáthoz; már hónapokkal ezelőtt kinéztem náluk egy konyhadekort, ami kellett (Férj meg is szenvedett a felrakásával)... Hurrá, csempénk nincs, de dekorunk már van.
Az áruházas csalódás után felfedeztük a Raab Karcher építők boltját, amit mindenkinek meleg szívvel ajánlok: nagyon kedves, segítőkész eladógárda, jó minőség, és megfizethető árak. Itt akadtunk rá arra a csempearzenálra, amire vágytunk.
Hosszas nézelődés után megtaláltuk A Csempét. Most figyeljetek: 825, azaz nyolcszázhuszonöt Forint/ négyzetméter áron! És láss csodát: tökéletesen harmonizált az előzetesen beszerzett dekorral mind színben, mind méretben. A konyhához azonnal be is vásároltunk belőle, majd eldöntöttük, hogy a fürdőszobában is ezt a csempét fogjuk használni, így másnap reggel nyitáskor már ott csorgattam a nyálam ;)
A földöntúli boldogságérzethez még az is hozzásegített, hogy az olcsó csempe miatt megengedhettünk magunknak a fürdőbe egy kicsivel drágább padlólapot, így még egy régi vágyam teljesült: a bőrhatás :)
A konyha csempézése kész, már csak a padlóvásárlás van vissza. Na meg a bútorépítés, a festés, ésatöbbi :)
Hm, bútor... Nem szerettünk volna konyhabútort venni, ezért kitaláltuk, hogy bontott téglából építjük a pult lábait, kis alsó szekrényeket kialakítva. Valamint a kis hely miatt csak egy faliszekrény lesz a mindennap használt tányéraknak-poharaknak, a többi dolog nyitott polcokon kap majd helyet. Ezzel lehet, hogy majd jól megszenvedek, hiszen egy kis por, egy kis "konyhagőz" biztos mindig rakódik majd a polcok lakóira, de sebaj, megbarátkozom a gyakori mosogatással/takarítással, és az igazi vidéki konyha fíling is megvalósul.
Végezetül mutatok pár képet a konyha csempézéséről :)

Csendélet csempékkel :)

Nagggyon gondolkozik ;)

Csendélet dekorral, és termoszoskávéval..

Itt még tetszett Neki a dolog :)

Miután negyedszer szedte vissza a sort, megkaptam a "Retkes macskáid" sziszegést :D

Készül, készül!

Ta-damm!

Kérdés: Ti mivel szívattátok férjeteket/mesterembert/egymást a felújítás alatt? ;)

DIY! - Házszámtábla

Én nem vakolhatok... Nem csempézhetek. Férj meglátása szerint azért nem, és nem, mert én úgyis csak odahányom, és azt mondom, hogy ez jó, mer' absztrakt. Ez hülye. :)
Na de mindegy, mit kezd egy rugalmas időbeosztású feleség, akit még csempézni sem engednek? Naná, hogy beleveti magát a Dúitjórszelf csodálatos világába! Oké, jelentem, ájdiditmájszelf. A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt: én levezetem a fölös energiáim, Férj pedig nyugodtan csempézkedhet. Ja, és nem mellesleg lett egy pöpi házszámtáblánk ;)

Hozzávalók:

• 1 db széldeszkából vágott tábla (hosszas könyörgés után ;) )
• vonalzó
• ceruza
• akrilfestékek a választott színekben
• lakkspray

Az elkészítés menete:

• Tervezzük meg papíron a házszámtáblát.
• Vágassunk Férjünkkel egy darab deszkát, közben ne felejtsük el folyamatosan dicsérni az eddig elvégzett, valamint az ezután elvégezendő csodálatos, precíz munkájáért, valamint metsző férfiasságáért.
• Vázoljuk fel a deszkánkra a tábla alapjait.
• Álljunk neki a mintának. Kiegészítés: ne filccel álljunk neki, ahogy én tettem először...
• Az elcseszett filcmintát fessük át akrilfestékkel.
• A kész művet szemlélve beszéljük meg Férjünkkel, hogy az elsőre tervezett (és természetesen el is készített) indaminta túlságosan elvonja a figyelmet a lényegről.
• Ne üssük le életünk párját, mikor az egész napos festegetés után kitalálja a legtutibb mintát.
• Másnap reggel keltsük a környéket a rezgőcsiszoló dorombolásával - itt hívnám fel ismételten a figyelmet, hogy ne álljunk neki fát filctollal festegetni, mert bazi nehéz körülményes lecsiszolni...
• Kapjuk elő az akrilokat, és fessük újra a táblát, ezúttal a megfelelő motívummal lássuk el.
• A festék száradása után essünk neki a lakkspray-vel. Ne spóroljunk; így lesz időjárásálló.
• Legyünk magunkra állati büszkék, mikor a Férj megereszt egy laza "Na, ezt kellett volna először"-t is... :)

Szóval elkészült a tábla :) Itt szeretnék említést tenni az úgynevezett "Egymozdulat" festési technikáról. A körömdíszítésben már régóta festegetek így, de ilyen nagy méretben most volt az első alkalom, és ez persze elindított egy megállíthatatlan folyamatot... De erről a későbbiekben úgyis értekezem :)
Az egymozdulat technika egy pofátlan dolog! Annyira jól mutat, hogy az ember azt hinné, vért kell izzadni, mire megtanulja. Na, itt az átverés. Pofonegyszerű, én teljesen biztos vagyok benne, hogy bárki meg tudja tanulni. A jutyubon "one stroke" címszó alatt glédában állnak a jobbnál jobb oktatóvideók, érdemes kipróbálni :)

Íme a vaciúj házszámunk:

Work in progress

Az elkészült tábla - bocsi a képminőségért... A lakk..

Napraforgóó :)

Így nézünk ki :) Tetszik? Kipróbáljátok? ;)
A következő projekt címe: Orgonatúltengés... Nemsokára jelentkezem :)

Célok, elképzelések, veszekedések :)

Mikor belekezdtünk a felújításba, egy dolgot tudtunk biztosan: marha kevés pénzünk van rá a büdzsénk meglehetősen alacsony. Ebből következett az elhatározás, hogy amit tudunk, mi magunk csinálunk meg.
Volt pár dolog, amit azonnal láttunk, és fel tudtunk firkantani az "Előnyök és hátrányok" című képzeletbeli listára:

1. Férj 195 cm magasra nőtt, a két leginkább használandó ajtó magassága pedig 175- és 180 cm között mozgott - egy pont a Hátrányok csapatának, és a Megoldandó Problémák Team-nek: vagy a Férj lábából vágunk le 25 centit, vagy ajtót kell magasítanunk...
2. Az udvarban ráakadtunk egy kiszáradt, feltöltésre váró szennyvízgödörre (ez a pöcegödör elit megfogalmazása, ugye? :D) - az Előnyök felzárkóztak; nem kell konténert rendelnünk, sittet hordatnunk csillagászati összegekért. Juhé :)
3. Minden, értsd MINDEN villanyvezetéket ki kell cserélnünk a házban. Öröm az ürömben: Férj villanyszerelő :) Csak kíváncsiságból utánanéztem pár munkadíjnak; rengeteget spóroltunk.
4. A vízzel hasonló volt a helyzet: ezer éves vízcsövek, rengeteg hibalehetőséggel: érdekes home made megoldásként a földben futó víz- és szennyvízcsövek a ház körül kb. plusz 10 méteres vonalon kanyarogtak.- Csere...
5. Én is felkerültem a Hátrányok, valamint a Nehezítő Körülmények listájára (dobogós helyre...), mert rá kellett döbbennem: ez a felújítás nem az a felújítás, ahol kifestünk, bepakolászunk, felaggatunk néhány dekorelemet a falakra, és már virítunk is a Lakáskultúra címlapján... Eleinte még jól viseltem a felismerést, de mikor a Ház csak távolodott a ház formától, már idegbetegként mantráztam magam elé a legelején kitalált falszíneket: alpesifűzöld-csokibarna-tejeskávé-hófehér... alpesifűzöld-csokibarna-tejeskávé-hófehér... 

Eközben felmértük a lehetőségeinket. Van Lesz egy előszobánk (ami régen lakószoba volt, ez eredményezte, hogy kell egy bejárati ajtó is), rendelkezünk egy nagy méretű szobával, valamint egy kisebbel, egy pici közlekedővel, fürdőszobával (már ha lehetett annak nevezni), konyhával, és kamrával (amit én ízesen csak Spááájznak szólítok magunk között). Itt egy kicsit megrekedtünk; nekünk nappalira van szükségünk, nappali kell! De akkor hol alszunk? A másik szobában. Oké, de hol eszünk? Azt is a másik szobában. Hm... Ekkor jött egy ötlet; osszuk ketté a kisebb szobát. Ezt csűrtük-csavartuk, és kitaláltunk egy fix paravános megoldást, ami még dekorációként is mutat majd: a kis szobát félbeválasztjuk egy DIY paravánnal (tetőléc, és molinó kombó, kicsit keleties stílusban), így kapunk egy hálófülkét, és egy étkezőt is. Háhá! Egy probléma kipipálva. Nem túl gyermekbarát elrendezés, de úgy tervezzük, hogy ha egyszer is felnövünk egy gyerekhez, majd a kisszobát "áldozzuk" be :)
Szóval a nagy vonalakban történő "tervezés" után nekiállhattunk a tényleges munkának:
Férj elkezdte magasítani az első alacsony ajtót:

Itt még minden rendben volt...

Aztán mikor cirka két óra téglafűrészelés után elkezdhettük volna az érdemi munkát, BUMM! A fal gondolt egyet:

... és ledőlt :D Szerencsére még eléggé az elején tartottunk a melónak, ezért egy-egy cifra káromkodás után jól kiröhögtük magunkat. Természetesen az ajtó gyönyörűszépen meg lett magasítva, erről a képet később pótolom :)

Volt egy másik ajtónk is, ami még ennél is alacsonyabbra volt alkotva (hát hobbitok éltek itt?!). Életem Édes Megrontója vakmerő módon neki is állt volna ennek is. De én -bár maximálisan támogatom, és bízom a képességeiben- elővettem a Hisztéria nevezetű atombombát... Tudni illik a másik ajtó egy tartófalon volt. Lelki szemeim előtt pergett a jelenet, miszerint az egész ház gondol egyet, hogy mi mégsem vagyunk egymáshoz valók, és ránk omlik... Ezen a ponton hívtuk az első szakit. Jó ajánlásai voltak, bár tény, hogy nem törekedett a napi 110%-ra.. Ettől függetlenül szépen megcsinálta az ajtót, anyagiakban meg egyenesen baráti volt.
Ebből:

Készítette nekünk ezt:

Miközben a kőművesünk dolgozott, a Zuram is dolgozott, ezért rám hárult a feladat, hogy a jómunkásembert szórakoztassam. Ennek keretein belül békésen szunyókáltam egy széken, mikor arra ébredtem, hogy BUMM! Hm, milyen ismerős hangok... A magasítás közben egy halom tégla esett le az "égből", és láss csodát; felkukkanthattunk a padlásra... Tehát a plafonunk az egész házban a padlás padlódeszkáiból áll. Fincsi :) Na de lényeg, hogy a tartófalas ajtó is biztonságosan meg lett magasítva, tehát örültünk, mint két kölyök :)

A következőkben fürdőszobás szerencsétlenkedéseimmel érkezem... Tsók :)

Innen indultunk

Elterveztem, hogy a második posztban pár képet mutatok, hogy honnan is indultunk.

Kedves lakásfelújítók, -vásárlók! SOHA ne kövessétek el azt a szarvas hibát, amit én tettem. Máig nem tudom, hogy felejthettem el, de nagyon bánom... Nem fotóztam le a Házat kívülről, mikor megvettük. Persze pótolni fogom a külső képeket, de ez már nem ugyanaz, hisz azóta gyarapodtunk egy bejárati ajtóval, új villanyóra szekrénnyel, ésatöbbi. Erre a hiányosságra ma döbbentünk rá, mikor Férjnek felfedtem a meglepiblogot. Hm, jó nagy leszúrást kaptam a szita agyam miatt... Grrr.

Tehát akkor a kiindulási állapotok belülről:

Így nézett ki a nagy szoba, amit mi nappalinak szánunk.

A cserépkályhának úgy örülök, hogy az elmondhatatlan :) Pici koromban Édesanyám minden téli estén fogta a paplanom, és az otthoni cserépkályhánál melengette meg. Alig várom, hogy újra átéljem ezt az érzést :)

A nappali ablakai. Bőven van még velük meló, mivel megtartjuk őket.

A konyhánk fala, kiindulási állapotban. A felettébb ízléses hengerfestést leszámítva azért érdemel külön fotót, mert ez a dög fal okozta a legtöbb szenvedést nekünk, de erről később értekezem. Elöljáróban annyit, hogy vályogfalat lambériázni NEM, és nem szabad, legalábbis úgy, ahogy ez volt megoldva, semmiképp...

Ez egy általam nagyon utált pontja volt a konyhának. Rossz helyen, rosszul. Le is vertem :)

Így indultunk... Lambéria, linóleum, egy kis doh, de boldogok voltunk :)

A fürdőszoba jelentette/jelenti a másik nagy kihívást. Ahogy először beléptem, éreztem, hogy az egész helység azért zokog, hogy végre megszépülhessen, és méltó legyen A Fürdőszoba névre, ezért Őt is én vehettem kezelésbe :)

Nem fűzök ehhez sem sokat, de nagyon élveztem a csempebontást :)
A többi képpel később érkezem, hogy ne lőjek el mindent egyszerre :)

Let's get started!

Sziasztok!

Eljött az idő, hogy én is csatlakozzam a blogolók táborához. Rengeteget böngészem a lakásfelújítók, -építők, -dekorálók, ésatöbbi tematikus blogjait, és ezúton is szeretném megköszönni így ismeretlenül is a rengeteg ötletet, inspirációt, amit Tőlük oroztam :)

Azt hiszem, úgy illendő, ha bemutatkozással kezdem a blogolást. Nem lesz rövid, mert ahhoz, hogy érthető legyen, miért is lógnak rostokban az idegeim a füleimből kifelé, az elejéről kezdem a dolgot :)

Nos, hárman vagyunk a történet szereplői. A Nagy Konok Férj, az Idegroncs Feleség, és a Rabszolgatartó, azaz A Ház, más nevén Vakondtúrás. Ja, tartozik hozzánk még egy junior Rabszolgatartó, A Kutya is :)

Hosszú, és kátyús utat tettünk meg addig a pontig, amíg kijelenthettük: van házunk. Vagy a háznak vagyunk mi.. ;) Az egész cirka másfél évvel ezelőtt kezdődött, mikor kutyasétáltatás közben rábukkantunk egy elhagyatott palotára az erdő szélén. Bár csak kívülről láttuk, beleszerelmesedtünk. Fogalmunk sem volt, kihez tartozik, de mivel kicsiny faluról beszélünk, nem volt túl időigényes kideríteni. Egy idős német bácsi volt a tulaj, aki pár év ittlét után elköltözött egy határszéli kis faluba. Természetesen semmi elérhetőséget nem hagyott itt, de hosszas kutatás után megkaptuk a címét, s levélben érdeklődtünk a ház "eladósága" felől. Bő egy hónap múlva a bácsi idecseppent - szerintem a felhők hátán jött -, és beengedett bennünket egy szemlére. Képzeljetek el egy romos, óriási, kicsit dohos, de élő, létező házat. Persze még jobban belezúgtunk. Nagyon jó áron jutottunk volna hozzá, ez fel is tűnt, ezért elkezdtem nyúzni a Férjet, hogy ugorjunk be a földhivatalba csekkolni, hogy nem jelzálogbuli-e az egész. Be is mentünk, nem volt jelzálog. Sokkal rosszabb dolog derült ki: a ház nem a nekünk azt eladni szándékozó öregúr tulajdonában volt. Azt hiszem, itt kellett volna feladni az egészet, de mivel mi nagyon is távol állunk a normálistól... A Nagy Pofáraesés után az ügyvédhez szaladgálás, és agyalás időszaka következett, s kiderült, hogy a bácsit réges rég, mikor egy testvérpártól megvásárolta a házat, kellemesen átejtették; ha akarta volna, sem írathatja a nevére a házat, a szerződés jogilag nulla szinten állt. Még most sem adtuk fel, (mondtam, hogy nem vagyunk épek) felkutattuk a régi eladókat, és új szerződést köttettünk közöttük, és a bácsink között. Ez azt eredményezte, hogy a földhivatal már rá tudta írni a bácsika nevére a házat, amit ekkor már csak - Stephen King után szabadon - Rose Red-nek becéztünk (tudjátok, a Ház, ami megbolondította az úrnőjét. Hehe). E tájban már mi is megkötöttünk egy előszerződést a kisöreggel, aki bejelentette, hogy egy hétre hazaugrik Németországba a rokonokhoz, és ha visszatért, nyélbe is üthetjük a biznict. Na, az ominózus egy hét hatodik napján egy telefon ébresztett egy kérdéssel: van-é nekünk közünk egy német úriemberhez itt és itt? Abban a pillanatban éreztem, hogy valami gyík lesz a dologban: a bácsinkat holtan találták hajnalban, a Ház címével a zsebében. Nem kívánom senkinek azt a sokkot: egyrészről nagyon megkedveltük a jóbolond, kutyabarát bácsit, hisz a sztori leírt része kb. egy évet ölelt fel, tehát az életünk része lett a kisöreg. Másrészről pedig ott döbbentem rá, hogy úszott az álomház...

Ezután tettem még egy gyenge próbálkozást az örökösök felkutatására, de be kellett látnom: az együttműködés reménytelen.

Annyi akadályba ütköztünk, és még egy hozzáértővel kártyavetést is csináltattam, hogy ugyan a "felsőbb erők" hogy vélekednek az ügyletről :) Az eredményt említenem sem kell, ugye?
Mikor nagyjából túltettem magam-magunk a sokkon, és én is kijelentettem: ezt a bulit feladom, keressünk másik házat, akkor hipp-hopp, megtalált bennünket a Vakondtúrás. Ez volt a bukta utáni második héten. Ezek után már tényleg hiszek a felsőbb erőkben.

A Vakondtúrás egy forgalmasnak nevezhető utcában bújt meg, és annyira jelentéktelen volt, hogy észre sem vettem, pedig idestova húsz éve élek itt a falucskában. Felhívtam a hirdetőt, aki készségesen jött is megmutatni a házikót. Őszinte leszek, nem volt olyan gyomorszorítóan fájdalmas szerelembe esés, mint az előző házzal, de megláttuk benne a fantáziát. Az sem volt utolsó szempont, hogy az egész 60 nm, ami a szűkös költségvetésünkhöz, és a majdani rezsifizetési képességeinkhez mérve egy nagyon előnyös tulajdonság. Az álomház saccra 140 nm alapterületű volt, és be kell valljam, már egy szoba kipofozására ingünk-gatyánk ment volna rá.

Tehát ott tartottam, hogy megnéztük. Furcsa volt, mert a ház még telistele volt bútorokkal, nem nagyon lehetett érezni a teret. Viszont szép, kis 1200 nm-es telek van hozzá, pár gyümölcsfa, és olyan hátsó kert, ahol mindig susog a szél. Imádom :) Lebeszéltük az eladóval, hogy megvesszük. Olyan jó érzés volt látni, ahogy leveszi az "Eladó" táblát :) Következő héten mehettünk is az ügyvédhez. Előző tapasztalatainkból kiindulva nem gondoltam, hogy egy lakásvásárlás ilyen simán is történhet. Fizettünk, megkaptuk a kulcsokat, és már garázdálkodhattunk is... volna, ha nem kellett volna két hetet várni, hogy a bútorok elkerüljenek a házból. De mikor kiürült, már nyugodtan megismerkedhettünk egymással, és minden arcpír nélkül ölelgethettem meg a 60 centi vastag vályogfalakat :)

Így kezdődött a kapcsolatunk Vakondtúrással, 2011 áprilisában, és azóta is bőszen alakítjuk egymást. Ezt az átalakulást kísérhetitek figyelemmel a naplóban. Remélem, nem csak nekünk lesz élvezetes :)