Szépen sorban - A Fürdőszoba

Jelenleg tele a bugyrom a fürdőszobával... Elegem van, utálom! Na jó, nem... Ugyanolyan gyermekien szerelmes vagyok belé, mint eddig, csak unom, hogy nem akar kialakulni!
Majdhogynem a lakás legkisebb helyisége, de tényleg egy zsarnok. Szerintem él, lélegzik, és szívat bennünket. Bár ha mélyebben belefilózom a dolgokba, akkor megértem; egész eddig annyira elhanyagolták, és olyan hozzá méltatlan külsővel kellett léteznie, hogy -szerinte- jogosan elvárja, hogy a legtöbb pénzt rá költsük. Oké, kezdek belehülyülni a fürdőügyletbe...

Az úgy volt, hogy első alkalommal a Férj bezuhant a Fürdőbe. Szó szerint. Merthogy egy baziértelmetlen buktatólépcsőt kreáltak az ajtó elé, ami túl kicsi ahhoz, hogy észrevedd és emlékezz rá, de épp elég méretes ahhoz, hogy minden pisilést egy balesetin töltött órácska kövessen... A sokadik pofáraesés után kijelentettük: a lépcsőnek mennie kell! Ment :)

Egy előző bejegyzésben mutattam pár képet a Fürdő alapállapotáról, ehhez viszonyíthatunk.

Voltak a felújításra vonatkozó dolgok, amit konkrétan tudtunk, és vannak, amelyek még most is formálódnak.
Ami tuti volt, hogy a szaniterek repülnek a gödörbe, rászorulókhoz, vagy mindegy hová, csak el innen. Nem szeretném megsérteni senki ízlésvilágát, valamint biztosan túl konzervatív és gyöpös vagyok, de a fürdőszobai kerámiák nekem mindig fehérek voltak, és azok is maradnak. Persze mutathat egy színezett szaniter extrém szépen egy hozzáillő enteriőrben, na de kérem, a mi esetünkben ez nagyon nem így volt... Bár... Ha visszagondolok, gyönyörűen összehangolták a (babafos) homokszínű mosdót, toalettet, és fürdőkádat. Brr, a lényeg, hogy ezek is kikerültek.
A csempékkel és a padlóval megint eljátszottunk egy ideig, ez mondjuk köszönhető a Férj és az én nézeteim jelentős eltérésének is.

Férj szerint nem kell mindent gépesíteni, és "30 évvel ezelőtt még kézzel verték le a csempét", továbbá "a kompresszor sokat fogyaszt"...
Én azon az állásponton vagyok, hogy ha egy gép nem hátráltat, hanem segít, időt- és energiát spórol, akkor miért is ne?!

De egy jó asszony aláveti magát ura és parancsolója akaratának ;) Nekiálltam vésővel és kalapáccsal bontani a csempét, ami tökjó buli! Kivéve, ha az a csempe 15 centi vastag ragasztóval van a falra szerkesztve. Természetesen a padlóval is hasonló volt a helyzet, csak ott még rosszabb :) Na, de hogy ne kalandozzak el nagyon... Bontottam a csempét, mint a kisangyal, talicskáztam a törmeléket a gödörbe, és közben képzeletbeli tükrömben a "We Can Do It" mozgalom muszklis, fejkendős hölgyének arca mosolygott vissza rám. (Persze a valóságban semmi muszkli, és fejkendő, csak egy csatakos, kócos, és szitkozódós én voltam.)

Egészen addig profi segédmunkásokat megszégyenítő módon romboltam a fürdőt, míg el nem bíztam magam, és egy talicskakiborítás alkalmával túlságosan bele nem merültem a "jaj-de-menő-vagyok" fantáziaképbe. Az eredmény:

A lakásfelújítás első áldozata...

Szóval annyira belemélyedtem saját magam önmagam előtti ajnározásába, hogy reccs: a talicska kicsavarta az egyik ujjam :) Hű, dőlt ám a vér, de nem sírtam :D A balesetből több konzekvenciát is sikerült levonnom:

1. Mégsem vagyok olyan menő.
2. Műkörömmel (pláne hosszúval) nem érdemes segédmunkát végezni.
3. Vagy a kompresszor jön a cuki kis vésőfejével, vagy én megyek.

Itt tartottam, és azért még tettem néhány kísérletet a humán erővel történő bontásra, de a talicskától egy életre nekiálltam frászolni...

Bontunk-bontunk!

Hanem mikor már a padlólap is feltöretett vala, és észrevettük, hogy örökre odagyógyult ragasztókupacok tarkítják az alapot, akkor egyszercsak hopp: Férj eltűnt, majd öt perc múlva megjelent békésen maga után vezetgetve a kompresszort, "meghoztam, véss csak ezzel" sóhajtozással. Itt megjegyzem, másfél óra alatt tükörsimára taroltam a padlót, és nem is dobta meg az áramfogyasztást. De ugye a jó asszony.... ;)

A bontási folyamat végeztével kaptunk egy tökéletesen üres betonkockát, afféle "tiszta lap"-ként. Ebben az időben kellett eldöntenünk, ugyan milyen is legyen az egész. Nagyjából itt akadtunk rá az óccsó csempére, amiből bespájzoltuk a fürdő részét is. Ja, és ta-damm, itt a padlólapunk:

Érzed a bőrhatást? :)

Eközben, a párhuzamosan futó "Nagynéni felújít" projektből örököltünk egy fürdőkádat.

Éljen az optimizmus :)

Szóval így álltunk akkor:

És még egy fürdőajtóval is gyarapodtunk, amit A Két Pasas (Édesapám és Férj) egyedül szerzett be. Természetesen rosszat vettek... (Itt suttognám a Fiúkat vásárolni küldő asszonykáknak: figyelmeztessétek őket, hogy figyeljék a nyílási irányt! ;) )

Ta-damm, íme a jó irányba nyíló ajtó ;)

Ezután kezdődött a csempézés, ötletelés, vitatkozás amiről a következő posztban értekezem.
Dióhéjban: deszép-csempe, nem-fér-be-a-kád, bontsuk-vissza, kicsi-a-polc, minek-neked-ennyi-doboz, csinálj-amit-akarsz, miért-vagy-ilyen-magas, miért-vagy-ilyen-alacsony... A teljes sztorival holnap érkezem :)